Stroke világnap – fókuszban a megelőzés

Idén a Stroke Világnapja központi témája a megelőzés: a stroke kockázati tényezőinek többségére mi magunk is hatással lehetünk, így sokat tehetünk azért, hogy elkerüljük ezt a betegséget, megkímélve a súlyos és maradandó következményektől magunkat és a környezetünket.

Stroke az esetek döntő többségében akkor alakul ki, amikor az agy egy részén elzáródik egy ér és megszűnik annak a területnek a vérellátása. A vérellátási zavar következtében kialakult oxigénhiány miatt az agy sejtjei károsodnak, és attól függően, hogy az agyi erek mely szakasza volt elzárva a vérellátástól, és mennyi időn belül érkezett meg a szakszerű segítség, különböző súlyosságú következményei lehetnek a stroke-nak. Az egészen enyhe, alig észlelhető tünetektől a mozgás- vagy beszédkészséget érintő súlyosabb károsodásig, széles skálán mozoghatnak a stroke tünetei és következményei, a legsúlyosabb esetben akár halállal is végződhet.

Minden hatodik ember szenved el stroke betegséget (szélütést)

A fejlett országokban a stroke a harmadik leggyakoribb halálozási ok a szívbetegségek és a daganatos betegségeket követően, és egyben az egyik leggyakoribb oka a felnőttkori rokkantságnak. Átlagosan minden hatodik ember szenved el élete során szélütést . A stroke mérhetően nagyobb valószínűséggel fordul elő 45 éves kor fölött, de bármely életkorban előfordulhat. A következmények esetleges súlyossága miatt a stroke a beteg környezetére is jelentős befolyással lehet: a fizikai és szellemi képességek megváltozása kihathat a munkavégzésre, a másokról való gondoskodás képességére is. A tünetek és szövődmények kialakulása szempontjából igen nagy jelentősége van annak, hogy a stroke keletkezésétől számítva milyen hamar kezdődik meg a beteg ellátása és a szakorvosi kezelés. Azoknak, akik rövid időn belül megfelelő ellátásban részesülnek, lényegesen jobbak az esélyeik a súlyos tünetek és szövődmények elkerülése vonatkozásában.

Hogyan lehetünk hatással a kockázati tényezőkre?

A stroke kialakulásában szerepet játszó legtöbb kockázati tényező ismert, és a nagy részére hatással lehetünk az életvitelünkkel, az étkezési szokásainkkal, vagy éppen a gyógyszeres kezeléssel. Ezek a kockázati tényezők mindenkinél más súllyal szerepelnek, ezért a megelőzés szempontjából fontos, hogy tisztában legyük a saját egyéni kockázatainkkal. Ebben a „stroke-szűrés” segíthet, amely során az orvos ad tájékoztatást arról, hogy mely kockázatoknak vagyunk esetleg fokozottabban kitéve. A stroke kialakulásának valószínűségét növelik bizonyos szívritmuszavarok (pitvarfibrilláció), más szívbetegségek, az agyi erek szűkülete, vagy akár a vér fokozott alvadékonysága. Az elhízás, a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint mind hajlamosító tényezők, de akár egy friss műtét is jelenthet kockázatot.

Az orvos segítségével az egyéni kockázati tényezők jellegétől függően az életmódbeli, étkezési szokásbeli változások, vagy gyógyszeres kezelés (pl. alvadásgátló kezelés) a stroke kockázatának jelentős csökkenését eredményezhetik. A stroke-ról, éppen a gyakorisága okán, igen nagy ismerettel rendelkezik az orvostudomány, és nemcsak a már bekövetkezett esemény kezeléséről tudnak a szakemberek sokat, hanem a megelőzés lehetőségeiről is. Minél jobban elterjednek ezek az ismeretek, annál inkább várható a stroke csökkenése a népességen belül, és annál kevesebb egyéni és családi tragédiát okoz ez a modernkori népbetegség.

Mit tegyünk, ha bekövetkezik a baj?

A stroke gyakorisága indokolja, hogy a lehető legtöbben tisztában legyenek azzal, hogy mit kell tenni, ha stroke-gyanús esetet észlelnek. A stroke tünetei a következők lehetnek:

  • hirtelen fellépő féloldali végtaggyengeség, bénulás,
  • ernyedt, zsibbadt arcfél (arcizmok, kar, láb bénulása az egyik testfélen),
  • hirtelen kialakuló beszédértési- vagy hangképzési zavar (afázia), szóformálási nehézség,
  • hirtelen bekövetkező látászavar, kettőslátás, látótérkiesés, látásvesztés.

Ha bizonytalanok vagyunk a tünetek felismerésében, akkor néhány egyszerű feladatot érdemes elvégeztetni a beteggel:

  • Mosolyogjon, vagy mutassa fogait! Arcának egyik fele ernyedt, aszimmetrikussá vált?
  • Emelje fel vízszintesig mindkét karját! Gyengébbnek érzi valamelyik karját?
  • Ismételjen meg egy egyszerű mondatot! Összefolynak a szavai? Helytelenül ismétel? Nem talál egyes kifejezéseket?

Ne feledjük, hogy mindössze 4,5 óra áll rendelkezésre az optimális kezelés megkezdéséig! Stroke gyanúja esetén azonnal hívjunk mentőt, pontos információval segítsük őket, hogy megkezdhessék a szakszerű betegellátást.

Hazánkban minden megyében található legalább egy, a fővárosban pedig kilenc, kifejezetten a szélütéses betegek kezelésére kialakított stroke-központ:
http://www.stroketars.hu/info.aspx?sp=18

 

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.